Kékes Turista Egyesület - részletek a természetből
„Gyertek velünk, ...mert egyedül nem megy!”

Beszámolók

Városi Gyalogkakukk Túra - Beszámoló

2007. szeptember 25.
Az idei túránk folyamatos szervezés alatt állt 3 hétig – az időjárás miatt.

Pedig nem indult rosszul a dolog… A saját óvodánkból két nap alatt szinte mindenki feliratkozott résztvevőnek az érintett csoportokból. S a vendégül hívott többi nyolc óvodából is öt azonnal jelezte részvételét – írásban, határidőre. Ilyen még nem volt, fel is lelkesített a dolog.
Az ajándékokat már jó időben beszereztük, a segítők tettre készen álltak, mint mindig, oklevelek kinyomtatva, térképek készen… aztán jött az időjárás-jelentés. És a felhők is, ahogy megjósolták. És jött a vita az autóbusz magáncéggel, mert az üzleti életben ugye nincs csiki-csuki megrendelés, meg „ha majd süt a Nap, akkor kell”. Így aztán megpróbálkoztunk a hivatalos szállítókkal, ott visszamondhattuk egyszer, de másodszor már ott se volt pardon. Fix időpont, előre fizetés, eshet bármi, punktum.

Indulás előtt még egy kis tőrdöfés: az ötből két óvoda lemondta a részvételt, egy pedig csak úgy szó nélkül nem jött. A Fecske és Katona Úti Tagóvodák a leghűségesebbek hozzánk, ők mindig itt voltak velünk (vagy ők a legbátrabbak, akik nem ijednek meg egy kis természetben járástól).

Az égiek végül is kegyesek voltak hozzánk. Nem is akármilyen csodálatos őszi napsütésben túrázhattunk. Biztosan állíthatom, hogy minden résztvevő csak nyert az ott eltöltött csodálatos pár órával.


Kor4 éves5 éves6 éves7 évesösszesen
Neme /fiú-lány/FLFLFLFLfiú és lány
3,5 km1272-----21
5,2 km--106874237
8,7 km--5365--19
Összesen12717914124277


A 77 apróságra óvodánk 9 dolgozója, a két vendég óvónéni, s a Kékes Turista Egyesület 8 tagja vigyázott, vagyis 19 felnőtt garantálta a biztonságot. Mindemellett a Mátraházai Óvoda infrastruktúrája, s dolgozói is a rendelkezésünkre álltak, igény szerint.

A gyerekek a kellemes fáradság után az ajándék sípoknak örültek a legjobban, alig várták már, hogy végre teli tüdőből fújhassák. Okoztunk is ezzel egy rendhagyó délutánt a környéknek – legalábbis a közös képviselő „betelefonálása” (mely a környék lakóinak a nemtetszését volt hivatott tolmácsolni) ezt jelezte.

Ez volt a 3. városi szinten meghirdetett túra. A 3 mesebeli szám. A 77 is az.

Mivel másokban nincs meg az érdeklődés, hogy részt vegyenek a mi jó kis játékunkban, így részemről „itt a vége, fuss el véle” – ez volt az utolsó.
Majd megyünk a mi kis Manóinkkal, akik már edzettek, élvezik hogy felfedezzük a világot.

Áprilisban találkozunk?!

Tóthné Kelemen Mária - szervező

LEGUTÓBBI HÍREINK

 FONTOSABB ESEMÉNYEK

ESEMÉNYNAPTÁR

2024. október
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
14
16
17
18
20
21
22
23
24
25
27
28
29
30
31
 
 
 
2024. november
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
1
3
4
5
6
7
8
10
11
12
13
14
15
17
18
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
2024. december
H
K
SZe
Cs
P
SZo
V
 
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
8
9
10
11
12
13
15
16
18
19
20
22
23
24
25
26
27
28
29
30
 
 
 
 
 

BEJELENTKEZÉS

Ha a kekesturista.hu oldalon minden funkciót el szeretnél érni, be kell jelentkezni!

Felhasználónév:

Jelszó:

REGISZTRÁCIÓ

Ha még nem regisztrált látogatónk, akkor itt megteheti!

 

1plusz1 százalék
Várak a Mátrában
Rákóczi túramozgalom
Keresztek nyomában túramozgalom
Egererdő Zrt.
Expodom
Kékes Turista Egyesület - 3200 Gyöngyös, Petőfi Sándor út 32-34. - info@kekesturista.hu