Beszámolók

2010. szeptember 05.

Előző nap délutánján beborult az ég, este éjszakában nyúlóan órahosszakig szakadt az eső.
Kisgyerekes túrának annyi, tehát vasárnap szabadnapom lesz – gondoltam.

Vasárnap reggel azért minden kellő eszközzel felpakolva elsétáltam a buszmegállóig, ahol senkit nem láttam hátizsákkal. Igen, erre számítottam. Azért Mátrafüredre csak fel kell menni, hiszen az is egy gyülekező pont.

Éppen a „gyorsan megfordulok, s milyen házimunkát is intézek el a váratlanul szabaddá vált pár órában” gondolatokban mélyültem, amikor az automaták takarásából kiszaladt egy galamb, s utána Bárdos Viki, első osztályos, 10-es jelvénnyel rendelkező törzs-túratárs. Mint kiderült, a berendezések két oldalán álldogáltunk eddig türelmesen, én egyedül, Õ az anyukájával.
No jó, mivel száz ágra süt a nap, akkor 3-an gyorsan leszaladjuk az útvonalat.

Mátrafüreden a patak melletti parkolóban kavics-focival múlattuk az időt, mert a 9 órát illik megvárni, ha már a plakát azt hirdeti indulásnak. Míg mi követ rugdosgattunk, érkeztek sorba az autók. Különböző sebességgel, de mindegyik leparkolt a patak oldalában, s mindegyik hozott felnőttet is, gyereket is, akik nem ijednek már meg egy előző napi esőtől. Sőt, az egyik autó kutyust is hozott. Így rövid köszöntő után 19-en (+ Fifi kutya) indultunk útnak a Máriácska felé.

Ennek a túrának a jelkép állata a SÜN volt. Megbeszéltük, hogy mivel igazi téli álmot alszik, sok ennivalót kell keresnie, fel kell hizlalnia magát, hogy életben tudjon maradni tavaszig. S mivel nem túl okos, segítünk emlékezni, merre járt, készítünk útvonal botot.
Haladtunkban az élőhelyeket, felszíni formákat különböző színű fonalakkal jelöltük a boton.
Az erdős részt zölddel, a tisztást világossal, a vizet kékkel jelöltük. A forrásnak kis farkincát is hagytunk, ezzel is tanítva a gyerekeket a térkép jelöléseire. A Báb Sün Balázst felváltva vittük.

A Máriácskánál a nálunk élő kelet-európai sün jellegzetességeivel, életmódjával ismerkedtek a résztvevők, de beszéltünk a közelmúltban fellendülésnek indult süntenyésztésről, s az afriaki illetve a nagyfülű sün hobbiállatként tartásáról is érdekességként.
A Rákóczi –forrást elérve megörültünk a felújított táblának, amin a víz fohásza olvasható. Megkóstoltuk a vizét, (persze kis pancsolgatás is volt) a résztvevők megkapták a sün matricát igazolásként, Sün Balázst megitattuk.
A Muzsla oldalában találtunk érett, finom vadalmát, amivel megetettük Sün Balázst (így már csak kibírja tavaszig) de az erdő gyümölcse az igazi pocakokba is jó volt!
A Muzsla kilátónál papír kilátót kötöttünk a botra, majd zöld színű fonál következett, mert a tájban való gyönyörködés után erdőben haladtunk.
A legszélső utca aszfaltjára érve szürkéztünk egy kis botszakaszt, majd az út végét jelölendő mindenki odakötötte saját sünjét is. Az útvonal bot segítségével felidéztük, merre is járt, s Zsombi meg is számolta a színszakaszokat.
Sününk ügyesen visszatalált a kiinduló helyére –velünk együtt.

Búcsúzáskor örültem, hogy már ilyen sokan vannak, akik nem mondanak le a szabadban való mozgásról pár órával azelőtti csobogó égi áldás miatt – így én is sétáltam egyet a jó levegőn, csodás napsütésben, unalmas háztartási teendőket mellőzve.
A hirtelen megszervezett „telekocsi” programnak köszönhetően ebédre mindannyian otthon voltunk, s még a cipőnk széle sem lett sáros.
Ezt csak azért tartom fontosnak, hogy a következőkben még többen legyenek bátrabbak.
Várjuk a kicsiket és nagyokat október 3.-án!

Tóthné Kelemen Mária