Élménybeszámolók - lista

2024. február 06.

Ez az év számunkra főleg a túramozgalmakról szól: a 20 éves Rákóczi túramozgalmunk megünneplése mellett igyekszünk átvenni és megújítani az egykori Gyöngyös Város Természetjáró Szövetség által létrehozott túrákat is, elsőként a Kodály Zoltánról elnevezettet. Elkészítettük az új kiírást, amelyben megpróbáltuk az érdeklődést felkelteni Kodály mátrai kötődése iránt, valamint a teljesítés értelmére és nehézségeire is felhívni a turista-társadalom figyelmét.

A túra leírása letölthető pdf-ben->
Igazolólap pdf-ben->
A megújult emléktúra első szervezett túrájára tegnap került sor. Szép számban gyűltünk össze a galyatetői kápolnánál, ahol röviden vázoltam a fentieket, s felhívtam a figyelmet a feszes tempóra, hogy biztonsággal elérjük a hazavivő autóbuszt. Ragyogó, tavaszias időben indultunk, csak a szél borzolta kissé a kedélyeket. Az első bélyegzést a Turistacentrum udvarában végeztük, s amíg ezzel és a mellékhelyiség meglátogatásával végeztünk, a legtöbben már fenn voltak a kilátónál, egyesek fel is szaladtak a tetejére. Innen kissé óvatosabb haladásra késztettek minket az utat helyenként teljes szélességben borító, befagyott tócsák. Az előrelátóbbak fel is szerelték a bakancsukra a hómacskákat, mások, köztük én is csak a túrabotot vették elő. A Piszkés-tetőig elég volt a bot is, de aztán…! A Csillagvizsgálótól Szentlászlóig az olvadozó, de vastag jeget csak apró tipegésekkel lehetett uralni… Az előttünk induló turisták közül voltak, akik vissza is fordultak, annyira félelmetes volt a pálya. Nagyon lassan, de baj nélkül átvészeltük ezt a szakaszt, de a következő bélyegzőponthoz (Mátraszentistván egykori Vidróczki csárdája előtt) már háromnegyedórás volt a hátrányunk (ahhoz képest, amit én a gép mellett elképzeltem…). Pista itt vallotta be, hogy Andi azért csak innen indult, mert nemrég már jártak az előző részen, s arra nem vágyott még egyszer – még jó, hogy nem előre ijesztgetett ezzel! Ráadásul az eligazító táblákon ígért mosdóhelyek is zárva voltak – nem kezdődött jól a nap.

Szentistván fölött némi sár borította az utat, de az erdőben már jobban haladtunk. Még pihent a természet, a napsugarak még a hóvirágokat sem csalták ki, de mi most az aránylag száraz ösvénynek is tudtunk örülni. A Szamár-kőnél csak ketten váltottak át az Ágasvár csúcsához vezető kapaszkodóra, magam is az „egérutat” választottam a turistaház megközelítéséhez. A turistaházban csak egy gyors üdítőt engedélyeztem magamnak (s a többieknek is), hogy mielőbb nekiiramodjunk az északi oldalnak. Jó lett volna még maradni, lett volna még miről beszélgetni a háziakkal. Túl ritkán járok erre, ahhoz, hogy ilyen kurtán-furtán köszönjünk el, mint most, de a 29 fős társaság időben célba-juttatása most fölülírta a jó modor szabályait, s elrohantunk. Induláskor szóltak, hogy maradtak még bent vagy nyolcan, lázadás-szaga van a dolognak. Mikor megtudtam, kikről van szó, vállat vontam: őket csak nem kell kalauzolni a Mátrában, gyerünk!
Némi tévelygés után - megint jött egy járhatatlanul jeges csúszda, s amíg az helyett új utat találtunk, a kocsmázó részleg is beért minket – egyre kényelmesebb úton, egyre gyorsabban haladtunk. Az Arborétum előtt ugyan a mély sár kissé megfogta a csapatot, de a Muzsikáló rétre ledolgoztuk a hátrányunkat, s bátran megcélozhattuk a fél ötös autóbuszt. A Csevice-völyben a jégfoltok már kikerülhetőek voltak, s a patakmeder szépségei többünket fényképezésre késztettek. A Felső-Csevicénél pihenő két turista olyan lelkesen ecsetelte a fölöttünk levő szikláról nyíló panorámát, hogy úgy ítéltem meg, nem hagyhatom ki, s van még annyi bennem, hogy ezzel kitoldjam a látnivalókat, amikre a nagy sietség közben alig tudtam figyelni. Az Ágasvár és az Óvár vonulata szegélyezte a horizontot, s csillapították le az egész napi bennem halmozódó feszültséget. Visszaereszkedve a turistaútra egy másik csapatba, egy fizetős túrába keveredtem, akik a Szakadás-árokba kóstoltak bele, ahova mi majd a jövő szombaton megyünk (Laci, annak a túrának a vezetője is elnézett arra, s megnyugtatott minket, szép lesz az még akkor is).

A végén még a buszra is felfértünk, sőt a Csevice-patakban frissen mosott bakancsainkat még az egyébként az erre kissé érzékeny sofőr sem kifogásolta.

Az alkalmi kitűzőt már a buszon osztottam ki, s kértem a megújított Kodály Zoltán túramozgalom nyitó túráinak résztvevőit, hogy büszkén viseljék, mert ez nem kis munka volt!

Pusztamonostor, 2024. február 4.
Merva Laci