Élménybeszámolók - lista

2023. február 06.

Nem szeretek túlszervezni egy túrát… Nem szeretek minden apró részletet átrágni, előre készülni minden esetleges veszélyhelyzetre, mert akkor a terepen már csak a teljesítés marad, abba meg belealszok…

Ennek megfelelően rendesen meglepődtem, amikor a buszról Sás-tónál az a sok ember leszállt; talán egy másik túra is indul most innen? Gyorsan elindítottam a csapatot (nehogy valaki másfelé menjen) az Adrenalin park felé. Elől a két fiú, Nándi és Janó, hogy futkározhassanak kedvük szerint, én próbáltam mögöttük tempót menni, mert szűken voltunk az idővel, hátul meg Szőrös, mert az Ő energiáit is le kell valamivel kötni…

A Parkhoz vezető lépcsősor (előzőleg 164 lépcsőt számoltam) nem fogott ki rajtunk, még én is egy szuszra felmentem rajta. Ott értek utol még hárman, nem sokáig kellett rájuk sem várnunk. Körbejárva a most teljesen kihalt játszó-parkot - csak egy–két bakancsnyom mutatta, hogy a pénteki havazás óta azért járt erre ember is – a Hanák Kolos kilátóhoz értünk. Itt már nem állhattam meg, hogy ne meséljek az ide kötő közösségi emlékeinkről, főleg a Tiszta Mátrával, a Rákóczi-túramozgalommal, az MCSÉT-tel és Hanák Kolossal kapcsolatban.

Figyelmes volt a több mint harmincfős társaság, kicsit talán túlbeszélésre is ösztönzött. Szőrös, aki Andival a múlt nyáron festette át az emlékoszlopot a fafaragó Guszti barátját méltatta, Tamás pedig a környező sziklák mágnesességére hívta fel a figyelmet, ami az iránytűjüket is becsapta, amikor versenypályát tűztek ki a környéken. Addig beszéltünk, amíg a jelenléti ív is kitöltődött (ketten sajnos elfelejtették ráírni a nevüket) aztán indultunk tovább az itt már jól kitaposott ösvényen az Ózon szálló felé. A szálloda udvara tele volt kocsikkal, úgy látszik, csúcsforgalom van náluk is ilyenkor. A kilépő kapu hál’istennek nyitva volt most is (indulás előtt ellenőriztem, de azért izgultam, mert ellentmondó értesüléseim vannak az áthaladhatóságról), s így a Hórakó peremén gyorsan elértük a műutat, amin keresztül átjutottunk a Tetves-rétre.

Innen az Erdészeti Kutató telep mellett az egyre nagyobb hóban igyekeztünk mielőbb a csúcsra érni, mert bizony a napkorong már a horizont alá bukott. Mögöttünk a Remete-bérc nyugati oldala rőt fényben ragyogott, előttünk vöröslött az ég alja; ezt a Napnyugtát bizony lekéstük… Vigasztalásul felbukkant a Telihold, s így mindkét irányba „csattogtak a telefonok”, illetve Tamás bátyánk fényképezőgépe - készültek azért szép képek is erről a túráról! A csúcs közelében áll egy hatalmas bükkfa, amit a múltkor közelebb véltem látni: ja, ez a görgő bükk, persze, hogy vándorol! Tibortól még csúcs-csokit is kaptam: egy kis hazai, még ha nem is az, amire gondolsz, nyújtott felém egy horalky-t.

Feltámadt a szél, szürküllött is már, ideje volt lefelé indulni. Toronyiránt, megcélozva a Farkas-kutat vágtunk át a szép bükkösön, majd egy kellemes tölgyerdőben értük el a turistautat. Jobbról időnként a nap lenyugvó fényjátéka, balról a hold kísért minket az úton. Néhányan felkapcsolták a lámpáikat, amikor hátulról többször is egy szőrös farkas üvöltését hallották, de némi hátborzongással ugyan, hat óra előtt mégis elértünk Sás-tóra, bár a helyenként csúszós talaj nem engedett sietni. A réten kisebb csoportok nézelődtek a ritka-szép csillagos ég felé, amit a Telihold mellett három bolygó uralt: a Vénusz, a mi Esthajnalcsillagunk, nem sokkal fölötte a Jupiter, s még följebb, a Fiastyúk csillagkép mellett a vöröslő Mars (forrás: Kis Pista, a mi csillagászunk).

A kihalt parkolóban még eladtam két VaM igazolófüzetet, beosztottuk a busszal érkezetteket a kocsik szabad üléseire, s indultunk Gyöngyös felé. Két új túratárs még a buszváró előtt álldogált, s a húsz perc múlva érkező buszra vártak a hidegben. Egy mindenre gondoló túravezetőnél ilyen malőr biztosan nem fordult volna elő…

Pusztamonostor, 2023. február 6. Merva Laci