Beszámolók

2021. április 17.

Lassan húsz éve, hogy Illés ötletére kidolgoztuk és elkezdtük a szemétszedést a mátrai turistautakon.

Tavasszal elkísért a két nagyobb – 10 és 12 éves – unokánk is minket, hogy a Vörösmarty turistaháztól Mátrafüredig megtisztítsuk az útmenti erdőt a természetbe kiránduló ember trehányságának, nemtörődömségének szétszórt bizonyítékaitól.

A pandémia és a sűrű programnaptár miatt egy héttel előbb mentünk, mint a többiek, de így legalább nem kellett sietni, hogy „már csak ránk várnak”.
Szép, tavaszi idő keretezte utunkat; sár is alig volt, a vékonyabb ágakon már kipattantak a rügyek, bíztatóan mosolygott ránk az erdő.
Ugyancsak a járványnak tulajdonítható, hogy ezen az útvonalon a szokásosnál is több volt a szemét. A bezártságból olyanok is a természetbe menekültek, akik „normálisan” ilyet nem szoktak csinálni, így nem ismerhetik az íratlan szabályokat, pl., hogy „Vidd haza a szemetedet”! S persze, az autókból az út szélére borított törmelékből, építési hulladékból sem lett kevesebb.

Nagy kedvvel és figyelmesen láttunk munkához. A gyerekeknek nem kellett sokat magyarázni, az ő környezettudatosságuk már sokkal fejlettebb, mint a miénk volt akkoriban. Egyszerű a jelszó: mindent felszedünk, ami nem ott termett, nincs válogatás! Nincs olyan, hogy ez maradhat, mert a papír idővel majd elbomlik!
A leglassúbb szakasz most is az eleje, a nagy parkoló alatti hegyoldal volt. Ezt sokan használják lerakatként, s minél több ott a szemét, annál inkább, mondhatni exponenciálisan szennyeződik el az erdőszél, ezért ott most is elidőztünk (más társaságban azt tapasztaltam, hogy inkább nem néznek arra, egyébként is túl van a kötelező útmenti sávon).

Az első lejárónál lepakoltunk, nem is tudtuk volna tovább cipelni a zsákokat és a rozsdás-koszos vaslemezeket. Illéssel megbeszéltük, hol keresse, s Õ másnap össze is szedte a gyűjteményt.
Mátraházára érve már nagyon megéheztünk, de türelmesen kivártuk a sort a lángossütőnél.

A megtelt zsákokat a parkoló kukájában hagyva indultunk tovább, a Kalló-völgy felé. A kék és piros sáv jelzés szétválásánál feltűnt a patakpart szennyezettsége. Miközben azt tisztogattuk, ránk szólt egy kerékpáros fiú: Köszönjük hogy segítenek nekünk! Vélhetőleg azokhoz tartozott, akik pár nappal azelőtt nagy propaganda kíséretében a Sás-tó partját takarították, visszaszóltam tehát: Mi köszönjük!
Lehet, hogy lassan mások is észreveszik, hogy valamit tenni kell, ha tiszta természetben szeretnénk mozogni?!
A patakvölgyet elérve egy vidám társaság húzott el mellettünk, egyikük kezében félig telt sörös dobozzal sétáltak lefelé. Csak úgy lazán, szabadon. Meg is jegyeztem, hogy ezzel a dobozzal még találkozunk! A Máriácska előtt Nándi felkiáltott: ott a doboz, jó messzire hajította! Én csak meresztettem a szemem, miket nem vesz észre ez a gyerek?!
Lassan leértünk a patakparti parkolóba, s egy védett helyen lepakoltunk.

Köszönjük, hogy őrzitek a jót, s így példát tudunk mutatni az utánunk jövőknek!

Pusztamonostor, 2022. január Merva László